Emlékszem, hogy az állami támogatás gondolata legutoljára az egyetemi felvételi idején járt a fejemben. Nem volt mindegy ugyanis, hogy államilag támogatott képzésre vagy önköltséges finanszírozású képzésre fognak felvenni, hiszen az sokszor nem valami olcsó mulatság. Nem is lett volna rá pénzünk, hiszen kollégiumba nem vettek fel, így még egy szobát is bérelni kellett nekem Budapesten, hogy könnyebb legyen az egyetemre való bejárás. Hála égnek azonban felvettek az állami ösztöndíjas képzésre, így a tandíj miatt nem kellett aggódnunk.

Most már felnőtt nő vagyok, anyagilag független és saját családom van, akikkel egy gyönyörű szép házban élünk. Legutóbbi projektünk egy napelemes rendszerre való beruházás volt. Mielőtt belekezdtünk, utána néztem, hogy van-e valamilyen napelem állami támogatás, amit igénybe tudunk venni.

A leginkább kielégítő információt ezzel kapcsolatban a napelemrendszer.info oldalon találtam, ami egy napelemes híreket, hasznos tartalmakat közvetítő oldal. Megtalálható fent mindent, ami jelenleg történik a napelem piacon és természetesen feltöltenek minden egyéb elengedhetetlen információt is a berendezésekkel kapcsolatban.

Bár napelem állami támogatás igénybevételére nem volt lehetőségünk, mégis nekiláttunk a folyamatnak, ráadásul a napelemrendszer.info oldalon keresztül. Van ott fent ugyanis egy ajánlatkérő űrlap, amit, ha kitöltesz, elküldik a megadott adataidat egy területeden illetékes partnerüknek. Mi hasonlóképp cselekedtünk és a személyes adatainkat, valamint a telepítés megyéjét beírva elküldtük az űrlapot. Rövidesen meg is keresett minket egy kivitelező cég, aki elvégzett nálunk egy helyszíni felmérést, ráadásul mindezt ingyenesen. Megvizsgálták a ház tájolását, a tető dőlésszögét, az árnyékoló tényezőket, valamint a tetőszerkezet stabilitását is.

Ezek után már konkrét számokat és összegeket tudtak nekünk mondani azt illetően, hogy mekkora berendezésre lesz szükségünk, körülbelül mennyibe is fog fájni a projekt, valamint, hogy hozzávetőlegesen mennyi időt is vesz majd igénybe a teljes folyamat. Nekünk minden megfelelt, így elfogadtuk az ajánlatot.

Ezt követte a telepítés folyamata, amivel borzasztóan elégedettek voltunk csak úgy, mint a végeredménnyel. Csodaszépen kivitelezett napelem rendszert kaptunk, ami azóta is hiba nélkül működik. Egyszer sem akadt vele semmilyen gond, ha ki is kellett hívnunk a szakembereket, akkor az is a panelek karbantartása vagy tisztítása miatt történt.

Nem hittem volna, hogy ilyen jó fog származni majd abból, ha egy kielégítő információval szolgáló oldalra bukkanok. Nektek is szívből ajánlom, hogy akár információért, akár a kivitelezés elindításáért, de keressetek fel a napelemrendszer.info oldalt. A szavamat adom, hogy nem fogjátok megbánni, és olyan elégedetten mosolyogtok majd a háztetőtökre, mint ahogyan azt mi is tesszük.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás