Ha feltesszük a kérdést, hogy miből van az embernek a legkevesebb az élete során, akkor jó eséllyel nem a pénz lesz az, amit válaszképpen kapunk, hanem inkább az idő. Ez az egyetlen olyan tényező, amit semmivel sem tudunk pótolni és kiváltani. A karórák ugyanis megállíthatatlanul ketyegnek bármit is teszünk. Ha már így van, akkor legalább arra érdemes lenne figyelnünk, hogy jól osszuk be a rendelkezésünkre álló perceket. Sajnos ez az, ami a legtöbbeknek egyáltalán nem megy. Az állandó rohanás, sietség, kapkodás csak újabb idővesztést eredményez. Talán jó lenne néha kicsit megállni és mindent újragondolni. Tény, hogyha kéznél vannak a minőségi karórák, akkor biztosan tisztában leszünk azzal, hogy a nap melyik szakában járunk éppen.
De minek kellenek karórák, ha mindenki zsebében ott lapulnak az okostelefonok? Ez jogos kérdés. Viszont ismerve a mobilok korlátait tudhatjuk, hogy mikor egy telefon akkumulátora már régen lemerült a karórák még akkor is mutatják a számunkra fontos időt. Ha egy sűrű nap folyamán éppen fontos tárgyalások között igyekszünk némi szünetet tartani, akkor hasznos, ha csak egyetlen mozdulatba kerül a pontos tájékozódás. Látható tehát, hogy a karórák nagyon hasznos szerkezetek, amikre minden időben lehet számítani. Hatalmas választékuk halmozódott fel az évtizedek során és a fejlődés a mai napig nem állt meg. Az okos technológia már a karórák világába is létjogosultságot kapott. Legyen az egy hagyományos, vagy újszerűbb kivitel, amiben gondolkodunk, ne tartson sokáig, amíg megrendelésre kerül. Válasszunk körültekintően.