A VPS, vagyis virtuális privát szerver a gyakorlatban alig különbözik egy dedikált fizikai szervertől. Bármely bérlő ugyanolyan teljesítményt kap a pénzéért, jellemzően azonban alacsonyabb áron – ennek pedig nagyon jó oka van.
A virtuális szerverek legnagyobb előnye, hogy képesek bármikor a megfelelő teljesítményt nyújtani, energiaigényük azonban alacsonyabb, mint a fizikai szervereké, melyeken futnak. A VPS-ek ugyanis felosztják egymás között az erőforrásokat: egyszerre több is fut egy fizikai szerveren, s annak erőforrásaiból mindig az aktuális terhelésnek megfelelően részesednek.
Ez lehetővé teszi, hogy a fizikai infrastruktúra rendelkezésre álló erőforrásait teljes mértékben kiaknázzuk. A szervereknek nem kell úgy üzemben tartaniuk teljes kapacitásukat, mérhetetlen mennyiségű energiát fogyasztva, hogy azt a terhelés nem indokolja.
Ez az olyan adatközponti szolgáltatók számára, mint a DoclerNet, lehetővé teszi, hogy a VPS bérlési szolgáltatásaikat alacsonyabb áron kínálják a vállalatok számára.
Ha cégvezetőként egy olyan adatközpontot választunk, amely a virtualizáció előnyeit nem használja ki, nem csak magasabb árakra számíthatunk: egyben azzal is számolnunk kell, hogy valószínűleg szakértelmük nem felel meg a legmagasabb elvárásoknak. A virtualizáció ugyanis olyannyira könnyen alkalmazható és kézenfekvő megoldás, hogy aki nem alkalmazza, egészen biztos nem mondható profinak.
A virtualizáció nélkül nem létezhetne a mai globális hálózat – erőforrásigényei oly hatalmasak volnának, hogy az fejlődésének nagyon komoly gátakat szabna. A virtualizáció azonban lehetővé teszi, hogy a hálózat nagyobb teljesítménnyel bővüljön, miközben az igénybe vett energia, s így a költségek csak jóval kisebb mértékben növekednek.
Aki szervert bérelne magának, mindenképpen a virtuális kínálatban kell, hogy először körülnézzen: itt talál magának olyan kiszolgálót, amely nem csak költséghatékony működést ígér, de egyben afelől is biztos lehet, hogy mindig a megfelelő erőforrásokat kapja meg, s így képes a magasabb terhelési elvárásoknak is megfelelni.