Tudta, hogy ha kenuzni vagy kajakozni indul, gondoskodnia kell a megfelelő számú mentőmellényről? Ha pedig ennek nem tesz eleget, komoly pénzbírságra számíthat. Az sem mindegy, hogy milyen mentőmellények vannak a hajóban, hiszen komoly szabályozás van, hogy melyek felelnek meg az előírásoknak. Figyeljünk tehát oda vásárlásnál, hogy mindenképpen hitelesített darabokat vegyünk.
Természetesen nem csak „rossz oldala” van a mentőmellényeknek. Olyanok számára akik nem -, vagy csak bizonytalanul – tudnak úszni, létfontosságú lehet. Olyanok számára is biztonságérzetet nyújt, akik egyébként kiválóan mozognak a vízben.
A megfelelő mellény kiválasztásakor a hitelesítés mellett természetesen a méretre is figyelni kell, hiszen nem baj, ha mellkasunknál össze tudjuk kapcsolni. Érdemes figyelembe venni a címkén található súlyhatárt is, ugyanis csak ez alatt biztosított a védelem.
Látogassa meg webáruházunkat ahol rengeteg méretben és színben talál hitelesített mentőmellényeket. Rendeljen meg bátran, és ha esetleg méretben nem jó, díjmentesen kicseréljük azt. Ha pedig horgászathoz kell a kiegészítő, akkor van egy jó hírünk! Kedvenc időtöltésének minden kellékét megvásárolhatja nálunk.