Hogy micsoda?! Hát igen, a technológia eljutott idáig. A Google égisze alatt éppen tesztelés alatt áll két országban is az a lehetőség, hogy készpénzfizetést bonyolítanak le applikáció által. Ennek az applikációnak a célközönsége az a szűk réteg, akik nem rendelkeznek bankkártyával, vagy az nem szeretnének fizetésre használni, éppen ezért egy új opciót kínál erre a Google. Jelenleg csak Mexikó és Japán területén lehetséges ez az új fizetési mód, de ha beválik és még profitot is hoz a Google számára, világszerte elterjedhet. Ha arra kíváncsiak, hogy miképpen lehetséges ennek a fizetési lehetőségnek a megvalósítása, akkor fel kell menni a Play Store felületére, ki kell választani az alkalmazást. Ezt követően dönthetünk a készpénzfizetési lehetőség mellett, majd elmehetünk egy olyan üzletbe, mely szerződött a Google-lel. Vásárlás után az ottani kasszánál kiegyenlíthető a számla. Egyszerűnek hangzik. Majd kiderül, hogy a valóságban lesz -e ilyenre lehetőségünk, hiszen az is kérdéses, hogy milyen üzletek kívánnak ezen fizetési módra lehetőséget adni vásárlóiknak…