Beköszöntött az igazi tél, hiszen már a városokban, így Budapesten is szemmel látható mennyiségű hó esett, a gyerekek nagy örömére. Ilyenkor kiemelten fontos, hogy gondoskodjunk nálunk telelő madarakról. A hóban nehezebben találnak maguknak élelmet, ezért érdemes a kertünkben, vagy erkélyünkön elhelyezni egy vagy több madáretető házikót. A madáretető általában fedett, vagy egy kis bejárat kivételével teljesen zárt, így szárazon tartja a benne elhelyezett eleséget. Évről évre nagy kérdés, hogy mi kerüljön a madáretetőbe? Mert lehet, hogy mi a legjobbat akarjuk a kitett eleséggel, csak éppen az nem való a madaraknak, így akár többet is árthatunk vele, mint gondoljuk. Akkor persze nem lőhetünk mellé, ha a madáretetőbe az állateledel boltokban kapható, előre csomagolt, kifejezettem a madaraknak készített eleséget vásárolunk és azzal töltjük fel újra, és újra, egészen a tél végéig. A madáretető is jobb, ha készen vásároljuk, már nagyon sok féle különböző formájú és fajtájú kapható, amit akár az Interneten, webáruházból is meg tudunk rendelni. Nade visszatérve a madáretető tartalmára, felsorolunk néhány dolgot, amit semmiképpen se adjuk a madaraknak. Ilyen a nyers, vagyis főzetlen tészta és rizs. A pattogatott kukoricát és csipszet is hagyjuk meg inkább az esti mozizáshoz. Ne tegyünk az etetőbe sózott mogyorót, kolbászt, szalonnát és száraz kutyaeledelt sem.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás